|
2011 október 20
FAQ
Mivel is foglalkozik az EURO INFO SERVICE?
EURO INFO SERVICEAz Euro Info Service Kft. immár húsz éve fontos szerepet tölt be a szakmai könyvkereskedelemben (online és nyomtatott), ezen belül az európai és a világviszonylati információs tudásbázis magyarországi terjesztésében. Ezt a tevékenységet az Európai Unió kiadványainak és adatbázisainak kizárólagos forgalmazójaként kezdtünk meg, majd az ő ajánlásukkal fejlődtünk tovább az OECD, IMF, World Bank és a világ kiemelkedő egyetemei, tartalomszolgáltató cégek, műhelyek hazai ügynökségévé. Magyarország elmúlt két évtizede a fejlett világhoz való felzárkózás, és az ide tartozó országok családjába való beilleszkedés időszaka volt. Nem sokkal rövidebb az Euro Info Service történelme, amely cég 1992-ben jött létre Budapesten, s a maga területén a mai napig az egyik legjobban csengő név a hazai tájékoztatási palettán.
Mi az az OECD?
GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ÉS FEJLESZTÉSI SZERVEZET A fejlett piacgazdasággal rendelkező országokat tömörítő szervezet a tagországok egyik legfontosabb gazdaságpolitikai szakmai fóruma. A szervezetben kialakított elemző, kutató bázis sajátos tudásával, a globális gazdasági folyamatok folyamatos elemzésével és a szakpolitikai irányok kijelölésével segíti a tagállamok nemzeti gazdaságpolitikájának formálását, és megújítását, szükség esetén új típusú válaszok kialakítását. Az OECD fő céljai között szerepel a fenntartható gazdasági növekedés, a magas szintű foglalkoztatottság és a liberális kereskedelem és tőkemozgás előmozdítása, az életszínvonal növelése, valamint a pénzügyi stabilitás megőrzése, és mindezeken keresztül a nemzetközi gazdasági kapcsolatok erősítése. Fő célja a tagállamok gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi tevékenységének összehangolása.
Mi az a World Bank?
VILÁGBANK Míg a Valutaalap a makroszintű egyensúly megőrzésén, illetve kialakításán dolgozik, addig a Világbank a gazdasági növekedés beindítását tűzte ki célként. A Világbank, mint szervezet nem egyetlen intézményt jelent, mivel az eltelt időszakban sok új feladat jelent meg, így a feladatok megoldására új intézményeket alakítottak ki. A Világbank együttműködik az egyes országokkal azok korrupcióellenes erőfeszítéseit illetően. Emellett számos mechanizmust alkalmaz annak érdekében, hogy kiküszöbölje a csalást és a korrupciót a bank által finanszírozott projektek esetében. A Világbank a szegénység elleni küzdelem mellett kiemelt feladataként kezeli a HIV-fertőzés és az AIDS elleni küzdelem kérdését.
Mi az az IMF?
NEMZETKÖZI VALUTAALAP A Nemzetközi Valutaalap (angolul International Monetary Fund, IMF) az ENSZ 1945-ben létrehozott washingtoni székhelyű szervezete, amely jelenleg (2010) 187 tagországot számlál. A nemzetközi monetáris rendszer központi intézményét a nemzetközi pénzügyi együttműködés és az árfolyamstabilitás elősegítése, a gazdasági növekedés fokozása és a magas szintű foglalkoztatás megteremtése céljából alapították, illetve nem kis részben azért, hogy átmeneti pénzügyi segítséget nyújtson fizetési mérleggel kapcsolatos problémákkal küzdő tagországainak. A tagok meghatározott kvóta (gazdasági súlyuk) szerint járulnak hozzá az alaphoz, és a szervezettől kölcsönöket vehetnek fel adósságaik törlesztéséhez.
Mi az az ENSZ?
EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE Az Egyesült Nemzetek Szervezete, röviden ENSZ (angol rövidítése UN(O) franciául és spanyolul ONU) nemzetközi szervezet, amely az államok közti együttműködést hivatott elősegíteni a nemzetközi jog és biztonság, a gazdasági fejlődés, a szociális ügyek és az emberi jogok terén, valamint a világbéke elérésében. A II. világháború után, 1945-ben a Népszövetség utódjaként azzal a céllal alapították, hogy megelőzzék a háborúkat és lehetőséget adjanak az országoknak problémáik megtárgyalására.A tagországok száma jelenleg 193, beleértve csaknem az összes elismert független államot. A nemzetközi területnek számító New York-i székházából az ENSZ különleges ügynökségei anyagi és közigazgatási ügyekről döntenek. Az ENSZ Titkárság látja el tanulmányokkal, információkkal, és más, az ENSZ működéséhez fontos anyagokkal a szervezetet és az érdeklődőket.
Mi az a Cambridge University Press?
Mi az a Cambridge University Press?CAMBRIDGE EGYETEMI KIADÓ Az egyetemhez tartozik a Cambridge Uiversity Press, amelyet VIII. Henrik alapitott 1534-ben, igy a világ legrégibb, folyamatosan üzemelő könyvkiadója, egyben a leghatalmasabb is, és az egyik legnagyobb preztizzsel biró egyetemi akadémiai kiadó a világon. A Cambridge-i Egyetemet 1209-ben az Oxfordi Egyetemből kilépett tudósok alapították az angol Cambridge nevű városban. Cambridge-nek több Nobel-díjasa van, mint bármelyik egyetemnek a világon (például a Harvard-nak, vagy Oxfordnak), hiszen 88 Nobel-díjas kötődik Cambridge-hez. Cambridge az egyik legrangosabb és leggazdagabb egyetem az egész világon, szinte bármelyik, és bármikor készült egyetemi rangsort tekintve is mindig a Top 5-ben található; számos esetben a Harvard Egyetem után második helyezettként. Mind 2011-ben és 2010-ben is a széles körben elfogadott QS egyetemi ranglistán, illetve az US News ranglistáján egyaránt a Cambridge-i Egyetem ért fel a „dobogó” legfelső fokára, a második helyre taszítva a Harvard Egyetemet.
Mi az a Council of Europe Publishing?
AZ EURÓPA TANÁCS KIADÓJA: Az Európa Tanács szervezetének hivatalos kiadója. Széles választékát kínálja a könyveknek és az elektronikus kiadványoknak a szervezet működésébe tartozó minden tárgykörben. Ezt a munkásságot 47 tagállam szakembereinek együttműködése alkotja. Az Európa Tanács alaptevékenységekénk a kiadó kiemelkedő könyveket ad ki folyamatosan az emberi jogok és a nemzetközi jog (alkotmányjog, büntetőjog, családi jog, munkajog, stb) területein. Azonban ebben nem merül ki tevékenysége, ugyanis az alap témakörökön kívül széles spektrumon jelentet meg további kiadványokat, többek között az emberi és társadalom tudományok területén, ezen belül: az egészségügy, szociális ügyek, a bioetika, az oktatás, a kultúra, az ifjúság, a sport, az építészeti örökség és a környezetvédelem szerepelnek kiemelt témaként. A kiadványok között fellelhetők tematikus viták, összehasonlító tanulmányok, monográfiák, az eljárási jog változásainak nyomonkövetése, nemzetközi jogi eszközök változásainak nyomonkövetése, hivatalos szövegek, stb... Továbbá az aktuális kérdéseket gyűjteménybe foglalja, amelynek célja, hogy a nagyközönség számára elérhetőek legyenek a megfogalmazott etikai szempontok és az emberi jogok. Az Európa Tanács Kiadója több mint 1200 könyvvel és elektronikus kiadvánnyal rendelkezik. Mintegy 120 új termék jelenik meg minden évben, mind a két hivatalos nyelven (angol és francia). Nagyon sok művet lefordítottak más európai vagy Európán kívüli nyelvre, együttműködve a nemzeti kiadókkal.
Mi az a World Trade Organization Publications?
A KERESKEDELMI VILÁGSZERVEZET KIADÓJA A Kereskedelmi Világszervezet Kiadója évente több, mint 90 könyvet publikál és átlagosan 400 aktuálizált kiadvánnyal rendelkezik. Ezen kiadványok témái a kereskedelmi kutatásoktól, a szakmai vitafórumokon elért eredmények összefoglalójáig elég széles szakmai spektrumon mozognak. Évente több elemző kiavány jelenik meg a világkereskedelemben zajló legújabb fejleményekről és egyben a kiemelkedő fejlesztésekről. A kiadó és a szervezet célja, hogy ösztönözzék és jobban megértessék a többoldalú kereskedelmi rendszert a vállalkozásokkal és ezáltal az emberekkel.
Mi az a Taylor & Francis?
TAYLOR & FRANCIS A Taylor & Francis kétszáz éves múltra tekint vissza és az elmúlt két évtizedben minőségi kiadványai által gyors növekedést produkált, így lett az egyik vezető nemzetközi tudományos kiadó. Irodái vannak Londonban, Brightonban, Basingstoke-ban és Abingdon-ban az Egyesült Királyságban, New York-ban és Philadelphia-ban az USA-ban, továbbá Szingapúrban és Melbourne-ben a csendes-óceáni térségben. A Taylor & Francis Csoport több mint 1000 folyóiratot és közel 1.800 új könyvet publikál minden évben. A múltra visszatekintve a több szakterületen kiadott tudományos könyvek és publikációk száma meghaladja a húszezret.
Mi az a Routledge?
ROUTLEDGE A Routledge egy globális kiadó a tudományos könyvek, folyóiratok, internetes források és a humán-és társadalomtudományok területén. 1836-ban lett megalapítva. A kiadó szerzői között az elmúlt száz évben többen voltak a legnagyobb gondolkodók és tudósok közül, többek között Adorno, Einstein, Russell, Popper, Wittgenstein, Jung, Böhm, Hayek, McLuhan, Marcuse és Sartre. Ma mintegy 600 folyóiratot tesz közzé és mintegy 2000 új könyvet ad ki minden évben. Jelenlegi kiadványszerkesztő programjun magába foglalja a legfrissebb kutatási publikációkat, és így a legjobb forrás lehet, ha valaki tudományos kutatást végez. A kiadott könyvek száma már meghaladja a harmicötezret. Büszkék a tudományban elért eredményinkre, és kiadványaik magukban hordozzák az erőt, hogy a legújabb technológiákat támogassák széles spektrumon a nyomtatott és az online verziójukban. Szakterületeik témakörönként:
Mi az a Eurupa Law Publishing?
EUROPA JOG KIADÓ A kiadó szakosodott területei az európai uniós jog, nemzetközi kereskedelmi jog, nemzetközi közjog, a környezetvédelmi jog és összehasonlító nemzeti jog, talán ez a legjobb módja annak, hogy leírjuk, mivel is foglalkozik a Europa Low Publishing. Ők egy kis független kiadó, amely elkötelezett a magas színvonalú jogi könyvek összeállítására és törekednek arra, hogy termékeik csak a legmagasabb minősítést kapják.
Mi az a Palgrave Macmillan?
Mi az a Palgrave Macmillan?PALGRAVE MACMILLAN A Palgrave Macmillan egy globális tudományos kiadó. Kiszolgálják a felsőoktatást és a szakmai tudományos világot. Folyamatosan kiadnak tankönyveket, közzétesznek folyóiratokat, monográfiákat, szakmai és referencia munkákat nyomtatott és online verziókban. A programok középpontjában az ember, a társadalomtudományok és a üzleti tudományok állnak. A Macmillan-csoport 150 éves múltra tekint vissza a független tudományos könyvkiadás területén, és folyamatosan megújítja magát a jövő kihívásainak megfelelve. Céljuk, hogy a kiadó minden meglévő vagy leendő ügyfele, szerzője, üzleti partnere részére a tudományos közösségeket szolgálva a legjobb minőségű kiadványokat állítsa elő. Szakterületeik:
Folytatás
|
Könyvkategóriák
|
|||||||||||||||||