|
02 February 2012
There are no translations available. Bevezetőjében a lap azt emelte ki, hogy Magyarország „Európa anyaszomorítója", amióta Orbán Viktor kétharmados többséggel kormányoz, Alice Bota és Jörg Lau, az interjú készítői pedig elsőként azt kérdezték, hogy mit lehet tenni most, amikor „az EU és Magyarország kapcsolata mélyponton van." Arra a felvetésre, hogy a rendszer átalakítására irányuló törekvések alapján az a benyomás keletkezik, mintha az ország elfordulna az európai alapvető értékektől, Martonyi leszögezte, Magyarország nem tesz ilyet. A kormány a médiatörvénnyel kapcsolatos brüsszeli kifogásoknak is eleget tett, méghozzá „pontról pontra és azonnal", és a jegybank ügyében is meg tudja találni a megoldást, mondta. „Nem akarjuk, hogy a vitatott kérdések az Európai Unió Bíróságán dőljenek el" – hangoztatta a külügyminiszter. Egy másik, ugyancsak az ország átalakítására vonatkozó kérdésre reagálva Martonyi kifejtette, hogy az intézmények közti alapvető viszony változatlan marad, a kormány nem változtatta meg az alkotmányos berendezkedést, továbbra is parlamentáris demokrácia vagyunk. Szerinte a magyar társadalom megosztottsága túlértékelt jelenség. „Az alapvető értékekben egyetértünk, mindenekelőtt amikor Magyarország nemzetközi szerepéről van szó" – mondta. Ugyanakkor világos választóvonal különíti el a demokratikus pártokat és a szélsőjobboldali Jobbikot, amely „a Magyarország ellen folytatott kampány" következtében megerősödhet. Forrás: Index |
Book category
Popular
Latest News
Related Items |
|||||||||||||||||||||||||||